Alkotó

ZENESZERZŐ – SZÖVEGÍRÓalkoto
Életemben a hangszerjáték meglepően hamar saját szerzemények készítéséhez vezetett. Talán még most is tart az idő amikor a hangszertudásom fejlődését éppen a saját alkotások által megkívánt szint viszi előre. Szívesen azonosulok az adott előadó stílusával, karakterével, és ennek megfelelően írok részére dalokat. Mind a felnőttek mind a gyerekek számára készülő zenék fontosak számomra. A zene és a szöveg hangulati egységét mindenkor szem előtt tartom. Úgy gondolom énekes zenében a szöveg éppoly fontos, mint a zene. Pályám utóbbi éveiben megszületett bennem az igény egész estés önálló zenei darabok megalkotására.